Írta laurea // 2010 október 27., szerda 20:03

A Gucci cruise 2011-es kollekciója modern kinyilatkozás az utazás szeretete mellet. Finoman kifinomult, akár ismert motívuma.

A stílusos utazás már alapításától (1921) kezdve inspirálta a Gucci Divatházat. 2011-ben ismét feldolgozzák a kedvelt témát a cruise kollekció keretein belül.

Frida Giannini, kreatív igazgató, a modern nő gardróbját párosította hibátlan nemtörődömséggel, keverve a megindítóan sikkes városi látásmódot és a lényegében ragyogó szellemiséget.

Én, személy szerint, idén is a Gucci cruise kollekciójába lettem fülig szerelmes, de most már nem kétséges a jövő évi nyertes se!

Gyönyörű az elkészült videó is! Klikk ide: Gucci Cruise 2011 videó

Írta laurea // 2010 január 24., vasárnap 21:35

Vajon mivel lehet rávenni az embereket, hogy elárulják igazi gondjaikat egy idegennek? Vajon mi az a pont, mikor az egyik ember elkezd megbízni egy másikban, akit alig ismer? Mikor elkezdi levetkőzni félelmét és elmondja a problémáját feketén fehéren, nem kerülgetve a forró kását?

Sokszor látom a másikon, ÖNBIZALMA romokban, még a tükör elé is alig mer állni, nehogy szembesülni kelljen a látottakkal?

Nehéz ilyenkor az öltöztetést elkezdeni, hiszen ha magunknak sem tetszünk….Döbbenten szoktam tapasztalni, ilyen lelkiállapotban képesek a nők akár két mérettel is nagyobbat kérni, azaz „S”-es méret helyett akár „L”-es méretet választani. Majd egyértelműen utasítják el, ha mi kisebb darabot adunk be a próbafülkébe. Néha meg sem mutatom a méretjelzést, csak kérem, próbálják fel. Ugye nem kell mondanom, milyen csodálkozó mosoly van a másik arcán?

Utána már könnyebb rávenni, hogy hagyja el a próbafülke biztonságát és mondja el igazából milyen szeretne lenni?

Önbizalma felépítésében könnyű segíteni nekem. Kevés olyan nő létezik szerintem a világon, aki ne szeretne jól kinézni, szép lenni magának a tükörben!

Közben mindig kiderül, mi is az igazi probléma. Súlynövekedés, egy harmadik a kapcsolatban, szülés utáni depresszió… azt hiszem kevesen vagyunk, akik ezek közül a problémák közül valamelyikkel ne találkoztunk volna részben vagy egészben.

Az öltöztetés azért olyan nagy találmány, mert az ember csak figyeli magát, hogy változik percről percre.

Aztán jön a felfedezés: EZ ÉN VAGYOK? DE TÉNYLEG?

A tükrünk pedig nagyjából olyan, mint bárhol máshol. Csak amikor az ember kinyílik, kezdi másképpen látni a világot és benne MAGÁT is. Na meg az a kis összhatás is hozzátesz az összképhez, amit mi „hipp-hopp” odavarázsolunk.

Ha az önbizalom Nálad is meginog kedves Olvasóm, segítek/tünk szívesen. Mondd el milyen szeretnél lenni és mi megalkotjuk azt. De ha ránk bízod magad, abban se csalódsz, remélem!

Jó éjszakát! Szép álmokat!

Írta laurea // 2009 december 24., csütörtök 21:02

,,Én azt hiszem, van egy beépített iránytű mindenkiben. És ez abban segít, hogy mindenki beteljesítse vágyait. Egyszerű és megbízható, gyakran nézz rá, figyeld , mert benne bízni jó, ez a bizalom ad erőt, hogy ne állj meg az akadály előtt.

Vigyázz, ne tévelyegj! Kérdezd meg a szívedet, az válaszol neked, és a legjobb irányt így megítélheted. A fő, hogy mindenkit szeress, ne kérdezd, kell-e ez valakinek, csak tedd meg, amit megtehetsz. Fogadj minden napot, ahogy elédbe jön, mindenki azt kap, amit megköszön.

Ahogy ma néha még bizonytalan vagy a lelked mélyén, legbelül, utad során majd mindenre válasz kerül, mert rendbe jönnek a dolgai annak, aki szívében bízik rendületlenül. Csak élj türelmesen, a problémákat oldd meg, figyeld a célodat, és az álmok valóra válnak. Bár néha úgy érezzük, hogy több a teher, mint amit az ember még elvisel, tudom, hogy van benned elég erő, a nehezén túl leszel, s nem győz le a bánat, Csak higgy magadban, az a fő.” /Donna Fargo/

Boldog Békés Karácsonyi Ünnepeket kívánunk Önnek és szeretteinek!

Szeretettel:

Kollár Ágnes, Egri Beáta, Nagy Szilvia és Kollár Anna

Írta levendula // 2009 november 17., kedd 21:49

Tisztában vagyok vele, ez egy divatról szóló blog. A trendekről, az aktuális divat darabokról, az öltöztetés rejtelmeiről kell elsősorban szólnia.

Mégis úgy érzem, a külső megjelenésünkhöz nagyon fontos a belső vitalitás is. Mikor szemben állnak nálunk a hölgyek a tükörrel, sokszor tűnnek fáradtnak, kifacsartnak. Az öltöztetés alatt nem csak beszélgetünk, mindenkit próbálok itatni, itatni és itatni. Van, aki ezt észreveszi és örömmel veszi, van, azonban aki elárulja, ezt napközben inkább kihagyja, alig vesz magához folyadékot. Ennek egyik oka az ezzel járó kellemetlenség, utazás, munka közben mindig idegen helyen megállni, a másik pedig nincs benne a napi rutinban a megfelelő vízmennyiség bevitele.

Annak idején én is próbáltam így élni. Gyakran fájt a fejem, délutánra elfáradt a figyelmem, az arcom enyhe szürke színt vett fel. Sokszor éreztem, ki kell mennem a levegőre egy kis oxigénért. Nyúzottnak éreztem magam, hozzá egy jó kis gyomorfájással.

Rájöttem, nem kell ennek feltétlenül így lennie. Figyelni kezdtem a környezetemben élőkre, a nálam tapasztaltabb nőkre, akik sok mindenre megtanítottak az életmódjukkal. Tudtam, ha még több munkát akarok vállalni, ha a családomra vigyázni szeretnék, ha sokáig „vonzó” nő szeretnék maradni /és kérem, ezt a jelzőt ne értsék félre/ a férjemnek, hát akkor tennem kell valamit. Ekkor múltam harminc. Hú de régen volt !!!!

És akkor még nem is szóltunk a bőr öregedéséről !

Úgy gondolom, az sem mindegy, hogy mit iszunk, de ez már a reklám helye! Ha valaki bővebben kíváncsi rá, szívesen megosztom vele ezt és a többi életmód bölcsességemet is.

Az Önökére is nagyon kíváncsi lennék! Akár itt, akár személyesen bent az üzletben egy pohár víz mellett!

Írta levendula // 2009 november 12., csütörtök 13:45

Ezúton szeretném megköszönni azt a sok kedves gratulációt, amit a divatbemutató miatt kaptam. Nagyon szépen köszönöm!!! Igazán jól esett. Ez egy igazi közös munka volt a kolléganőimmel, a sminkesünkkel, a családommal és persze a modellekkel.

Sokszor kértek már valami hasonlót tőlem, hogy mutassam meg mit mivel és azt pont miért? A sálat miért azt választom, hogy kell azt feltenni, a ruha miért addig érjen, mi az a metszéspont? Mitől más ha én rakom össze a kollekciót és az miért olyan egyszerű nekem, bezzeg a kedves kérdező hosszú perceket tölt el a gardrób előtt bizonytalanul, MIT MIVEL ?

Nagyon egyszerű a válasz, semmi titok nincs benne. Ezt tanultam, folyamatos hatások érnek Olaszországban, áruismeret, szakmám iránti imádat….stb.

A másik fontos dolog, hogy nekem nincsenek kételyeim a velem szemben álló Nővel, míg ő azonban, telis tele van kifogásokkal magával szemben!!! Nem csak kifogásokkal, hanem előítéletekkel, gátlásokkal.

Ez nem kor- és nem méretfüggő!

Miután én csak egy kedves, számomra szép nőt látok, az én dolgom könnyű. Kihozni belőle öltöztetéssel is a legjobbat. Megmutatni mi rejtőzik benne igazán, persze ha kedve van a közös munkához és elfogadja az én ízlésemet, biztatásomat. Azonban azzal is tisztában vagyok, milyen hatással van az emberre a környezete, milyen pozitív vagy rosszabb esetben negatív tud lenni az éppen változásra vágyó emberre. Az utóbbival nehéz megküzdeni, de én már megtanultam, ÉRDEMES!!!

Minden esetre az én biztatásomra, optimizmusomra és szigorú kritikámra bármikor számíthatnak!

Írta levendula // 2009 november 4., szerda 22:12

Október utolsó péntekén bemutatót tartottunk az üzletben. Izgultam ugyan attól, kíváncsiak lesznek-e vajon ránk az emberek, de amikor elkezdtek érkezni a meghívottak, megnyugodtam egy rövid időre.

Olyan bemutatót szerettem volna rendezni, ahol a modellek” hús-vér „ nők, különböző életkorral és mérettel. A vevőink közül hatan vállalták ezt be, amit alig tudok nekik megköszönni. Tűrték a megpróbáltatásokat szó nélkül és a végén pedig profin szerepeltek. Le a kalappal előttük!!!

A közönség pedig nagyon kedvesen fogadta azt a gondolatot, amit próbáltam feléjük sugallni. Igen, ilyenek vagyunk, vékonyak és erősebbek, fiatalabbak és kevésbé azok, de attól NŐK, így nagy betűvel.

A bemutatóra a kollekciókat próbáltam úgy összeállítani, hogy azok hordhatóak legyenek és variálhatóak. A modellek először egy alap darabban mentek végig a nézők előtt, majd én ott a helyszínen öltöztettem őket fel a kiegészítőkkel. Remélem látható volt a különbség a két öltözet között, mennyit is jelent az a kis plusz. Talán még az is, ezeknek a magunkra aggatása nem is jelent akkora nagy időt.

A finom koktélok mellett gyorsan elrepült az idő, utána kezdődhetett a vásárlás. Talán itt igazolódott a bemutatott öltözékek sikere a legjobban, mert a hölgyek emlékeztek azokra és úgy egyben keresték azokat. Úgy gondolom az ember vizuális lény és a legkönnyebben a látottak hatnak rá.

Vajon a kedves olvasó lenne-e a legközelebbi bemutatón a modellem? Engedné-e magát megmérettetni a többi nő előtt, ha én öltöztetem? Kipróbáljuk??

Ide kattintva megnézheted fotóalbumunkat a divatbemutatóról: Fotók

Jelentkezésüket szeretettel várom! Üdvözlettel: Kollár Ágnes

Írta levendula // 2009 október 15., csütörtök 21:57

Na és az öltöztetés legizgalmasabb része???

Mikor én álmodhatom meg az előttem állót és az egyéniségéhez, a testalkatához alkalmazkodva kreálhatok. Azt hiszem erre használják azt a kifejezést: enyém a pálya!

Azt az érzést nehéz megfogalmazni, mikor a hölgy elkezdi a tükörben egyre nagyobb lelkesedéssel nézni magát. Sokszor ül ott mellettünk türelmesen /v. kevésbé türelmesen / a partner is és egyre lelkesebben kezdi figyelni a munkámat /munkánkat / és hangot ad tetszésének. Külön öröm, ahogy ilyenkor egymásnak kedveskednek.

Összefoglalva, az egyik legjobb munka a miénk!! Hozzátenni valamit egy másik ember életéhez, örömöt, sikert, magabiztosságot, szerintem a mai rohanó világunkban, hatalmas dolog!

Önök szerint is?

Írta levendula // 2009 október 12., hétfő 20:07

Munkám egyik részéről már írtam: utazás, Olaszország, kollekció összeállítás, számlázás, rendelés. A másik fele már itthon történik, az öltöztetés. Na ez az érdekesebb része!

Bensőséges emberi kapcsolatok, szakmai tudás, bizalom. Ez a három szó jut legelőször az eszembe az itthoni munkánkról.

Számomra a mai napig megtiszteltetés, amikor egy hölgyből „Nőt” kell varázsolni. Elmondja elképzelését, problémáját magával kapcsolatban és rám bízza magát, öltöztethetek. Ilyenkor az ember teljes 100%-kal arra koncentrál, hogy a másikból a legjobbat hozza ki. Kérdések hangzanak el, hová, milyen közegben kell az öltözéknek megjelennie, pl. rendezvény, kongresszus, vacsora a kollégákkal vagy ügyféllel, osztálytalálkozó, munkahely …..stb.

Fontos tudnom, mit szeretne a hölgy a környezete felé jelezni, pl. ő az előadó v. csak meghívott, azt szeretné, hogy kitűnjön v. konszolidált legyen, hódítani szeretne v. azt szeretné, hogy a mondandójára figyeljenek / tárgyalás/…..stb.

Elengedhetetlen kérdések még, pl. a meghívón szerepelt-e utalás a megjelenésre, v. a partner öltözékének stílusa, színei.

A sok év rutinja segítségével hamar be lehet határolni, meddig mehet el az ember az öltöztetésben, hol a határ. Van aki teljes szabadságot ad a munkánkban, van aki lekorlátozza azt. Sosem szabad átlépni v. megsérteni a másik ízlését. Ilyenkor az ember megpróbál egyensúlyozni, hogy valamit a saját elképzeléséből is átvigyen.

Na és az öltöztetés legizgalmasabb része??
(folyt. köv.)

Írta levendula // 2009 szeptember 24., csütörtök 09:45

Olasz utak, több ezer km, fáradtság és fájó derék. Nagyjából össze is foglaltam a munkám egyik felét. Azonban pontosan tudom, ha valami miatt nem mehetnék, hiányozna.

Hiányozna a capuccinójuk, az olaszok kifogyhatatlan beszéde, az egymásra figyelésük. Eszméletlen, ahogy a vásárlásnak, üzletkötésnek megadják a módját. Sokszor úgy érzem csak mondják, csak mondják kifogyhatatlanul a szavakból és sose hagyják abba. Még az sem zavarja őket, ha közli velük az ember, hogy nem érti teljesen, lassabban. Mosolyognak kedvesen és folytatják a litániát.

Ha valaki bárminemű befektetésen gondolkodik az olaszoknál, szerintem annak a telefonhoz legyen valami köze. Órákat tudnak egymással társalogni ugyanis. Számlázás vagy ügyintézés közben csörög valamelyikük mobilja, már tudom, érdemes valami kényelmes pozíciót felvenni, mert az min. egy félóra vagy még annál is több. A sikítozás határáig jutottam el néha jó pár évvel ezelőtt, míg meg nem ismertem ezt a „jó” szokásukat.

Szeretem azt is bennük, ahogy egymásnak örülnek. Széles gesztusokkal, nagy hanggal, ragyogó mosollyal. Jó nézni őket! Hozzánk, ha betér valaki, üdvözöljük egymást kedvesen, de kb ennyi. Az érzelmeinket inkább halkabbra vesszük. Szerintem, ha egy nap mindenkit megölelnék aki betér hozzánk, sok embert elbizonytalanítanék a szándékommal. Vagy ez csak az én gondolatom kivetítve másokra? Lehet, hogy egyszerűen csak ki kellene próbálnom, nem pedig előre eldönteni mások reakcióját?! Meglátom lesz-e hozzá bátorságom. Ha igen, az eredményről minden féleképpen beszámolok, ígérem!!

Addig is „járom az utam”, még ha nem is macskaköves, Olaszországba.

Írta levendula // 2009 szeptember 24., csütörtök 09:11

Emlékszem, mikor a lányaim kicsik voltak, imádtak mindenféle dolgot magukra húzni. Mindegy volt, hogy régi szoknya, cipő vagy esetleg függöny darab került a kezük ügyébe, a lényeg az volt, hogy a cipő kopogjon, a szoknya pörögjön és a hirtelen született fátyol hosszan szálljon utánuk a hintán. Hercegnők lettek és királynők egy pillanat alatt, élvezték a játékot és megfogadták, ha felnőnek csakis „kopogós” magas sarkúban, szép ruhában járnak, kelnek.

Szerintem sokan vagyunk mi anyukák is, akik szintén, jó pár évvel ezelőtt, ugyan így, ugyan ezt tettük és hasonlóról álmodoztunk.

Azután felnőttünk és más dolgokat húztunk magunkra,kialakítottuk a mindennapi „jelmezeinket”.Valljuk be őszintén, sok mindent elárul rólunk, az egyéniségünkről, a korunkról, a nőiességünkről.

Ha láttuk volna a mostani „királynős” jelmezünket gyermekkorunkban, vajon megfelelne az akkori álmainknak?

Sokszor élhetem át munkám során, mikor a tükör elé álló hölgy mosolya a megelégedettségről szól és éppen olyan kedvesen nézegeti magát, mint talán kicsi nőként tette. Egyáltalán nem jelenti ez azt, hogy a mindennapjaiban is felvállalja ezt a külsőt, azért ilyen eredményességet nem tudok felmutatni, de láttam a MOSOLYÁT!!!!, az ÖRÖMÉT!!!

Őszintén, kell ennél több????