Írta laurea // 2011 november 14., hétfő 22:30
Kedves Olvasóm, nagy valószínűséggel ismerjük egymást vagy hallottál már rólam abban az esetben, ha már ellátogattál a Stúdiónkba. Nem hiszem, hogy Édesanyám, Kollár Ágnes, túlságosan sokszor hagyna ki lehetőséget, mikor Húgomról vagy rólam mesélhet. 
Két hónapja érkeztem Londonba Erasmus-os cserediákként, ami azt jelenti, hogy egy trimeszterre felvételt nyertem a London College of Fashion Design menedzsment a divatipar számára és a Stratégiai divatmarketing szakok Master képzésére.
Az idő egyre gyorsabban telik, ahogy az ember idősebb lesz és mindez fokozódik, ha Londonban él egy ideig – legalábbis az én meglátásom szerint. Ha valaki azt mondaná, még csak 2 hete érkeztem Londonba, elhinném. Minden nap telítve van új élményekkel és információk hada rohamozza meg elmémet és követeli, engedjem be. Néha azonban nem megy tovább, telítődök, és olyankor hiába beszélnek hozzám akár magyarul is, választ nem nagy eséllyel kapnak.
Szeptember 7-én landoltam Londonban és egy londoni magyarok által vezetett ingatlaniroda, magyarok lakta házába kerültem, Észak-Londonba, a 3. zónába. Szerencsémre egy kedves ismerősöm fogadott, akinek a nevét a mai napig áldom, hiszen az első másfél hetemben nagyon sokat tanulhattam Tőle! Bár sok helyről érkezett az információ, hogy külföldön a magyarok nem tartanak össze, én semmi ilyesmit nem tapasztaltam. Sőt! Minden közeli, de inkább távoli Londonban élő ismerős örömmel és sürgősen sietett a segítségemre, bármiről volt is szó! Köszönöm szépen nekik, Nektek!
Szükségem is volt rájuk, ugyanis az akadályok sorra jöttek. Valahogy mindig csak egy vékony rés volt a megoldások falán, és azon kellett átcsusszannom. De sokat tanultam: rugalmasságról, alkalmazkodási készségről és a dolgok elengedéséről.
Az első másfél hétben kedves ismerősömmel és testvérével turistáskodtunk Londonban. Körbe bicikliztük a Hyde-parkot, meglátogattuk a Őkirályi Felségét a Buckingham palotában (sajnos, Őfelsége konkrétan nem a palota berkein belül tartózkodott, de később egy a-mailben megírta, hogy csupán egy súlyos politikai válság elkerülése érdekében szalasztotta el találkozónkat. Nagylelkűen megbocsátottunk! 
). Fényképezkedtünk a Big Ben és a London Eye előtt, fish and chips-t ebédeltünk a Temzén ringatózó hajón és természetesen megcsodálhattunk a stílusok kavalkádját, melyek keresztül-kasul szövik London minden kisebb és nagyobb terét, közlekedési eszközét, utcáját és bárját.
Mivel mindez szeptember második hetén zajlott, így az eltérések skálája még inkább kiszélesedett, köszönhetően az adott hőmérsékleten viselhető öltözékek típusainak. Számtalan csoport még a szandált részesítette előnyben, mások már az őszi csizmát is kedvtelve hordták. Jómagam az utóbbi csoportot bővítettem, tekintve hogy Édesanyámmal nem számítottunk jó időre, így csak melegebb dolgokat pakoltunk, és hogy őszinte legyek, nem bántam meg.
Londont és Szolnokot összehasonlítani nehéz, majdnem minden téren. Világváros, hihetetlen mennyiségű ember, megjelenés orientált hétköznapok. A divat-tudatosságát szintén nem lehet egy napon említeni se Szolnokéval, se Budapestével. Teljesen más az emberek hozzáállása a stílushoz, ha tudják, hogy ebben a városban bármit felvehetnek, nem fog velük foglalkozni senki. Rengeteg ember mellett megyek el akár egy óra alatt is (és akkor még nem beszéltem az Oxford Street-ről, ami még Londonon belül is sajátosságokkal bír). Egyszerűen lehetetlen mindenkit megjegyezni, mindenkit megnézni. Mindenki rohan, meg sem áll. Nem alkot róla véleményt a tömeg. Nem ítélik el, nem fűznek hozzá még gondolatban sem negatív megjegyzést. Itt az lehet, aki szeretne, nem kell túlságosan attól tartani, hogy “nem felel meg”, nem fogadják el.
Londoni helyzetjelentés – vagy inkább elemzés? című folytatás csütörtökön várható! Persze, csak ha elég magasra ugrik a like-mutató!