Írta laurea // 2010 január 24., vasárnap 21:35
Vajon mivel lehet rávenni az embereket, hogy elárulják igazi gondjaikat egy idegennek? Vajon mi az a pont, mikor az egyik ember elkezd megbízni egy másikban, akit alig ismer? Mikor elkezdi levetkőzni félelmét és elmondja a problémáját feketén fehéren, nem kerülgetve a forró kását?
Sokszor látom a másikon, ÖNBIZALMA romokban, még a tükör elé is alig mer állni, nehogy szembesülni kelljen a látottakkal?
Nehéz ilyenkor az öltöztetést elkezdeni, hiszen ha magunknak sem tetszünk….Döbbenten szoktam tapasztalni, ilyen lelkiállapotban képesek a nők akár két mérettel is nagyobbat kérni, azaz „S”-es méret helyett akár „L”-es méretet választani. Majd egyértelműen utasítják el, ha mi kisebb darabot adunk be a próbafülkébe. Néha meg sem mutatom a méretjelzést, csak kérem, próbálják fel. Ugye nem kell mondanom, milyen csodálkozó mosoly van a másik arcán?
Utána már könnyebb rávenni, hogy hagyja el a próbafülke biztonságát és mondja el igazából milyen szeretne lenni?
Önbizalma felépítésében könnyű segíteni nekem. Kevés olyan nő létezik szerintem a világon, aki ne szeretne jól kinézni, szép lenni magának a tükörben!
Közben mindig kiderül, mi is az igazi probléma. Súlynövekedés, egy harmadik a kapcsolatban, szülés utáni depresszió… azt hiszem kevesen vagyunk, akik ezek közül a problémák közül valamelyikkel ne találkoztunk volna részben vagy egészben.
Az öltöztetés azért olyan nagy találmány, mert az ember csak figyeli magát, hogy változik percről percre.
Aztán jön a felfedezés: EZ ÉN VAGYOK? DE TÉNYLEG?
A tükrünk pedig nagyjából olyan, mint bárhol máshol. Csak amikor az ember kinyílik, kezdi másképpen látni a világot és benne MAGÁT is. Na meg az a kis összhatás is hozzátesz az összképhez, amit mi „hipp-hopp” odavarázsolunk.
Ha az önbizalom Nálad is meginog kedves Olvasóm, segítek/tünk szívesen. Mondd el milyen szeretnél lenni és mi megalkotjuk azt. De ha ránk bízod magad, abban se csalódsz, remélem! 
Jó éjszakát! Szép álmokat!