Írta levendula // 2012 február 19., vasárnap 20:03

I am enough!

Ezt a mondatot egy idősebb hölgy vállán láttam gyönyörűen felírva, még hozzá tetoválással – és nem megy ki a fejemből.

Hogy nem én fogalmaztam meg ezt, így, ilyen egyszerűen???  Mert ebben aztán benne van minden, amit az évek alatt a tapasztalataimmal összegyűjtöttem, elemeztem, majd életem értelmévé tettem, mint nő, mint ember. És tessék, valaki így egy mondatban összefoglalja a lényeget. Én elég vagyok. Így. Mert csak ennyi a lényeg.  Amikor elfogadjuk magunkat hibáinkkal, sebezhetőségünkkel, tökéletlenségünkkel együtt.

Egy kutatató hölgy szerint mi emberek két csoportra vagyunk oszthatóak: egyik csoport, akik érdemesnek találják magukat arra, hogy szeressék őket, akik hiszik, hogy ezt ők megérdemlik és a másik csoportra, akik csak küzdenek ezért. Nem hiszik, hogy méltóak rá. Mert csúnyák, mert kövérek, mert sikertelenek, stb. Legalábbis a saját hitük szerint.

Ha belegondolok, mennyi ideig nem becsültem én sem magamat, rosszul vagyok. Mennyi ideig éltem a minden napok megfelelési kényszerével. Mennyi ideig gondoltam én is, hogy a” szomszéd nője tényleg zöldebb”. Másokhoz hasonlítottam magam és persze mindig én kerültem ki vesztesként a versenyből.

És ma már mennyire sajnálom azokat az éveket!

A forduló pont az életemben egy tragédia volt, egy elvesztése valaminek, ami a lelkembe került. A fájdalom közben kezdett el valami erősen megfogalmazódni bennem. Arra gondoltam ott, hogy elég volt az addigi önostorozásomból, a kishitűségemből. Úgy éreztem hirtelen, hogy elég mindenből. Főleg magamból. Akkor ott megfogadtam, nem telik el több nap az életemből mosoly nélkül! És én igenis érdemes vagyok a szeretetre, a hibáimmal együtt!

A dolgok, a megfelelési kényszerem nélkül, hirtelen egyszerűvé váltak. Nem vagyok tökéletes, egy percig sem gondolom ezt. Rám is rám jön néha a depi magamtól természetesen. De már nem tud felém kerekedni, mert elfogadtam és szeretem magamat! És itt a pont.

Ezt az egyszerűséget, önbecsülést szeretem átadni mindazoknak, akikkel öltöztetéskor együtt vagyok. Mikor megmutatom milyen szépek és szeretni valóak az emberek. Valamiért sokan hisznek is nekem. És örülök, mikor észreveszik a maguk szépségét velem öltözködés közben. Mert amikor megtaláljuk magunkban ezt a harmóniát, tényleg szépek vagyunk és bármire képesek. Én már tudom. I am enough!

Írta levendula // 2012 február 17., péntek 09:16

1. A próbafülke nem mumus. Csak azt a célt szolgálja, hogy öltözz benne. Ha készen vagy, mindenképpen gyere ki onnan és a kinti tükrökben nézd meg magadat. Ez fontos. A fülke tükrét NE használd, csak végszükség esetén. Általában torzít, túl közel van és így nem a valóságot mutatja. Ne bántsd a lelkedet, gyere ki és a kinti tükrökben nézegesd magadat!

2. Háttal öltözz a tükörnek! A fülke világítása szintén borzalmas többnyire. A legkisebb hibát, párnácskát, csíkot kiadja a rossz fényviszony. Hogy ne keseredj el már az elején, fordulj meg és háttal öltözz. Ne állj semmi képen se a világítás alá.

3. Döntsd el mit próbálsz először. Ha felsőket, akkor egy nadrágot vegyél fel elsőnek. Ha ruhákat, akkor búj bele egy leggingbe (cicanadrágba). Így olyan mintha harisnya lenne rajtad, sokkal jobban mutat majd, mint csupasz lábon.

4. A cipőt és a csizmát ülve vedd fel. Kényelmesebb és biztonságosabb. Ha van rá mód, ezt már a fülke előtt tedd, sokkal nagyobb ott a hely.

5. Zakót, kabátot ne vidd be a fülkébe, hagyd kint a közelben. Ezt úgyis odakint Rád segítik, és így több hely marad a benti ruháknak is.

6. Ha még valami megtetszik az eladótérben, azt kérd az eladótól, vagy ha Te mész érte, kérlek, húzd el a függönyödet, így biztonságosabb a bent maradt holmidnak.

7. Ha kész vagy az öltözködéssel, hagyj ott minden próbált darabodat. Majd az eladó visszapakolja. Kényelmesen öltözz vissza és ne a levetett ruhákat próbáld a vállfákra visszacibálni. Nem a te dolgod!!! Irány a pénztár. Kész vagy, profi vagy!

Írta laurea // 2012 január 29., vasárnap 15:50

A divatcég profilképéről egy emlékképem jutott az eszembe. Az első olasz élményeim között szerepel, milyen mélységesen ledöbbentett, hogy a családok ott milyen későn járnak vacsorázni. De az még inkább, hogy egészen nagycsaládok, a legöregebben is és a legfiatalabbak is részt vesznek rajta, együtt. És az asztalfőn – a Nagymama ült.

Nem azért, mert ő volt az ünnepelt, hanem hagyományból, tiszteletből.  Nem pesztrának vitték, hogy az apró gyerekekre vigyázzon, hanem ő is együtt beszélgetett a társasággal. Azóta ezzel az útjaim során többször is találkoztam és tetszik. Tisztelet? Hagyomány? Család.

Írta laurea // 2012 január 29., vasárnap 14:29

Olaszországban a tervezők már elhozták nekünk a tavaszt. A színek hangulata, az anyagok lágysága feledteti velem a kint süvítő szelet. Egy kis ízelítő a tavaszi színvilágból, amivel már dolgozunk.

Sajnos, az elkövetkező hosszú hetekben egyelőre még nem érdemes egy ilyen gyönyörű balerina cipőben útra kelnünk. Pedig lassan megérkezik a tavaszi cipő kollekció is a Stúdiónkba!

A két alábbi szín közül valamelyiket szintén bátran beújíthatjuk a tavaszi kollekciónkhoz. A D&G szerint abszolút jól áll nekünk. Márpedig ha Dolce és Gabbana mondja…

Írta laurea // 2012 január 22., vasárnap 11:13

Vasárnap 11 óra. Próbálok ráhangolódni az olasz útra. Pontosan 13 órakor indulunk Olaszországba a legelső tavaszi darabokért. Ezzel a csodálatos hangulatképpel próbálom ráhangolni magam az utazásra. Igazi olasz életérzés, színekkel és ízekkel ötvözve.

Találkozunk a Stúdióban!

Írta laurea // 2011 november 17., csütörtök 16:08

Először is szeretném megköszönni, hogy ilyen sokan elolvastátok beszámolóm első részét! Lássuk is a másodikat!

Természetesen mindennek megvan a maga árnyoldala is. Hiszen ha nehéz kitűnni, nehéz véleményt kiváltani, az valahol olyan mintha láthatatlan lennél. A láthatatlanság pedig akár őrjítővé is válhat – hisz senki sem hallja és senkit sem érdekel mit szeretnél elmondani magadról, vagy hogy egyáltalán létezel-e. Ez egy nagyváros, egy világváros, London sajátossága.

Néha úgy érzem nagy a nyomás, hogy megfeleljek a fejemben kialakított sikkes londoninak. De igazság szerint London forgataga is hozzáad a stílushoz. Mintha London lenne az alapvető kiegészítőm.

Mivel a London College of Fashion egy divatiskola, ahol a divat a kulcsszó és a főszereplő  egyben, mindig érdeklődve nézem az embereket. Ki mit visel, hogy viseli, hogy érzi magát benne. Természetesen itt is rengeteg stílus található. Az egyszerűtől kezdve, az igazán “trendiig”. Vannak lányok, akiken látszik, hogy nem 15 perc alatt készülnek el, hanem megadják a módját és a legapróbb finomságokra is hangsúlyt fektetnek. Körömlakk, haj (mint a “megmosom-megszárítom-megfésülöm” hajhordási társaság tagja, mindig meglepődöm, mennyit számít egy beszárított és “megkomponált” haj!), magas sarkú (mind tudjuk, mennyit számít!), kendő, gyűrűk sokasága és még sorolhatnám.

Mind ennek ellenére vagy inkább mellett, mindig úgy éreztem megállom a helyem és megfelelően képviselem a Stúdiót Londonban is! A stílusom az évek során – én legalábbis úgy vélem, de a képek úgyis beszélnek helyettem – szépen csiszolódott, míg azt nem mondhattam: igen, van saját stílusom. Igaz, nincs benne semmi különc és az is igaz, hogy előnyben részesítem a trendivel szemben az egyszerűt és hordatót (gondolok itt a magas sarkúim minimális számára), de alapvetően kipipálhatom a képzeletbeli lista legfontosabb pontját: jól érzem magam az öltözeteimben! És ez, nagyon fontos! Itt Londonban pedig még inkább annak érzem, és nem az emberek miatt, hanem azért, mert egy idegen helyen, a családom és a barátok nélkül az embernek szüksége van egy biztos pontra. Valamire, amire alapozhat. Hagyj fejtsem ki ezt egy kicsit bővebben.

Mikor szomorú vagyok, vagy valami különlegeset szeretnék felvenni, elzarándokolok Húgom vagy Édesanyám gardróbjához (legnagyobb örömükre…) és kiválasztok valamit, ami rájuk emlékeztet. Imádnivaló barátnőm például előző héten látogatott meg Londonban és szerencsémre (és az Ő szerencsétlenségére) itt hagyta a rúzsát. Apró meglepetés-luxus. 2011. 11. 11-én pedig kipróbáltam – miután feltettem a cicamaszkot a fejemre, felvettem a magas sarkú, olasz bokacsizmám, ami nem mellesleg igen kényelmes (!) – és lakótársammal nekiindultunk, hogy igyunk egy cidert (Hölgyek itala ) Notting Hale-ben. Nehéz lenne elmondani milyen sokat hozzáadott az estéhez, hogy egyrészről tudtam, hogy rúzst viselek, másrészről hogy a Zitáét – harmadrészről a cicamaszk, de nem ez a téma lényege. :p Velem volt az önbizalmam és éreztem, hogy valamilyen úton-módon hasonlóan sugárzok mint az Ő lénye szokott. Mesés és különleges este kerekedett mindezen tényezők összességéből! Ilyen esetekben tehát az Ő hozzáadott vagyis hozzámadott értékük az, ami megadja a kellő lökést a kevésbé jól induló napnak és igazán varázslatossá teszi azt!

Mivel még Londonban sem kezdődik minden nap könnyen, az a tudat mindig segít, hogy tudom, rendelkezem a válogatott alapdarabjaimmal, amiket egyszerűen feldobhatok a kedvenc Antonello Serio kendőimmel. Mindehhez felteszem a napszemüvegem, beparfümözöm magam a mindennapok luxusával (szülinapi ajándék részben Gucci-tól) és nekivágok az Oxford Street-nek. És máris könnyebben lépkedhetek! Bízhatok abban, hogy igen, megtanultam hogyan legyek Nő és hogyan viseljem azt, hogy Nő vagyok! És azt hiszem nem kétséges ki volt a legfőbb Tanácsadóm és mely környezetből áradt mindez belém, hogy mára a lényem részének vallhassam.

Ha szeretnél a Londoni Divathéten szerzett tapasztalataimról is olvasni, kérlek látogass el honlapunkra vagy Facebook oldalunkra a jövő héten is! Esetleg az Oxford Street-en szerzett tapasztalataimat is elolvasnád? Ha igen, kattints a like gombra és gondolatban elrepítelek az igazi Fashion Street forgatagába…

Nagyon sok szeretettel jelentkezik,

Kollár Anna

Londonból

Írta laurea // 2011 november 14., hétfő 22:30

Kedves Olvasóm, nagy valószínűséggel ismerjük egymást vagy hallottál már rólam abban az esetben, ha már ellátogattál a Stúdiónkba. Nem hiszem, hogy Édesanyám, Kollár Ágnes, túlságosan sokszor hagyna ki lehetőséget, mikor Húgomról vagy rólam mesélhet.

Két hónapja érkeztem Londonba Erasmus-os cserediákként, ami azt jelenti, hogy egy trimeszterre felvételt nyertem a London College of Fashion Design menedzsment a divatipar számára és a Stratégiai divatmarketing szakok Master képzésére.

Az idő egyre gyorsabban telik, ahogy az ember idősebb lesz és mindez fokozódik, ha Londonban él egy ideig – legalábbis az én meglátásom szerint. Ha valaki azt mondaná, még csak 2 hete érkeztem Londonba, elhinném. Minden nap telítve van új élményekkel és információk hada rohamozza meg elmémet és követeli, engedjem be. Néha azonban nem megy tovább, telítődök, és olyankor hiába beszélnek hozzám akár magyarul is, választ nem nagy eséllyel kapnak.

Szeptember 7-én landoltam Londonban és egy londoni magyarok által vezetett ingatlaniroda, magyarok lakta házába kerültem, Észak-Londonba, a 3. zónába. Szerencsémre egy kedves ismerősöm fogadott, akinek a nevét a mai napig áldom, hiszen az első másfél hetemben nagyon sokat tanulhattam Tőle! Bár sok helyről érkezett az információ, hogy külföldön a magyarok nem tartanak össze, én semmi ilyesmit nem tapasztaltam. Sőt! Minden közeli, de inkább távoli Londonban élő ismerős örömmel és sürgősen sietett a segítségemre, bármiről volt is szó! Köszönöm szépen nekik, Nektek!

Szükségem is volt rájuk, ugyanis az akadályok sorra jöttek. Valahogy mindig csak egy vékony rés volt a megoldások falán, és azon kellett átcsusszannom. De sokat tanultam: rugalmasságról, alkalmazkodási készségről és a dolgok elengedéséről.

Az első másfél hétben kedves ismerősömmel és testvérével turistáskodtunk Londonban. Körbe bicikliztük a Hyde-parkot, meglátogattuk a Őkirályi Felségét a Buckingham palotában (sajnos, Őfelsége konkrétan nem a palota berkein belül tartózkodott, de később egy a-mailben megírta, hogy csupán egy súlyos politikai válság elkerülése érdekében szalasztotta el találkozónkat. Nagylelkűen megbocsátottunk! ). Fényképezkedtünk a Big Ben és a London Eye előtt, fish and chips-t ebédeltünk a Temzén ringatózó hajón és természetesen megcsodálhattunk a stílusok kavalkádját, melyek keresztül-kasul szövik London minden kisebb és nagyobb terét, közlekedési eszközét, utcáját és bárját.

Mivel mindez szeptember második hetén zajlott, így az eltérések skálája még inkább kiszélesedett, köszönhetően az adott hőmérsékleten viselhető öltözékek típusainak. Számtalan csoport még a szandált részesítette előnyben, mások már az őszi csizmát is kedvtelve hordták. Jómagam az utóbbi csoportot bővítettem, tekintve hogy Édesanyámmal nem számítottunk jó időre, így csak melegebb dolgokat pakoltunk, és hogy őszinte legyek, nem bántam meg.

Londont és Szolnokot összehasonlítani nehéz, majdnem minden téren. Világváros, hihetetlen mennyiségű ember, megjelenés orientált hétköznapok. A divat-tudatosságát szintén nem lehet egy napon említeni se Szolnokéval, se Budapestével. Teljesen más az emberek hozzáállása a stílushoz, ha tudják, hogy ebben a városban bármit felvehetnek, nem fog velük foglalkozni senki. Rengeteg ember mellett megyek el akár egy óra alatt is (és akkor még nem beszéltem az Oxford Street-ről, ami még Londonon belül is sajátosságokkal bír). Egyszerűen lehetetlen mindenkit megjegyezni, mindenkit megnézni. Mindenki rohan, meg sem áll. Nem alkot róla véleményt a tömeg. Nem ítélik el, nem fűznek hozzá még gondolatban sem negatív megjegyzést. Itt az lehet, aki szeretne, nem kell túlságosan attól tartani, hogy “nem felel meg”, nem fogadják el.

Londoni helyzetjelentés – vagy inkább elemzés? című folytatás csütörtökön várható! Persze, csak ha elég magasra ugrik a like-mutató!

Írta laurea // 2011 március 19., szombat 13:20

Kedves Olvasóm!

Habár odakint szürke az ég és esik az eső, úgy érzem ránk férne egy kis nyári hangulat. Hogy őszinte legyek, én már lassan kezdem összeállítani a napsütéses kollekciómat! ^^ Természetesen még csak apró kiegészítőket gyűjtök: türkizkék lakk, hozzáillő nyaklánc és saját gyönyörűségemre elővettem kedvenc, nyári szandálomat! ^^

Láthatóan a domináns színek vannak túlsúlyban: mély lila, korall és a napsárga egyaránt megjelenik. Sok helyen feltűnik a fehér, mint alapszín, mellyel világosítják az összeállítások hatását és elegánsabbá teszik azokat.

Remélem ezekkel a képekkel nemcsak a szíveteket sajdítom, hanem napsütést varázsolunk az égre! És néhány nyári darabot a ruhásszekrényembe! ^^

Szép napot Neked!

Írta laurea // 2010 október 27., szerda 20:03

A Gucci cruise 2011-es kollekciója modern kinyilatkozás az utazás szeretete mellet. Finoman kifinomult, akár ismert motívuma.

A stílusos utazás már alapításától (1921) kezdve inspirálta a Gucci Divatházat. 2011-ben ismét feldolgozzák a kedvelt témát a cruise kollekció keretein belül.

Frida Giannini, kreatív igazgató, a modern nő gardróbját párosította hibátlan nemtörődömséggel, keverve a megindítóan sikkes városi látásmódot és a lényegében ragyogó szellemiséget.

Én, személy szerint, idén is a Gucci cruise kollekciójába lettem fülig szerelmes, de most már nem kétséges a jövő évi nyertes se!

Gyönyörű az elkészült videó is! Klikk ide: Gucci Cruise 2011 videó

Írta laurea // 2010 január 24., vasárnap 21:35

Vajon mivel lehet rávenni az embereket, hogy elárulják igazi gondjaikat egy idegennek? Vajon mi az a pont, mikor az egyik ember elkezd megbízni egy másikban, akit alig ismer? Mikor elkezdi levetkőzni félelmét és elmondja a problémáját feketén fehéren, nem kerülgetve a forró kását?

Sokszor látom a másikon, ÖNBIZALMA romokban, még a tükör elé is alig mer állni, nehogy szembesülni kelljen a látottakkal?

Nehéz ilyenkor az öltöztetést elkezdeni, hiszen ha magunknak sem tetszünk….Döbbenten szoktam tapasztalni, ilyen lelkiállapotban képesek a nők akár két mérettel is nagyobbat kérni, azaz „S”-es méret helyett akár „L”-es méretet választani. Majd egyértelműen utasítják el, ha mi kisebb darabot adunk be a próbafülkébe. Néha meg sem mutatom a méretjelzést, csak kérem, próbálják fel. Ugye nem kell mondanom, milyen csodálkozó mosoly van a másik arcán?

Utána már könnyebb rávenni, hogy hagyja el a próbafülke biztonságát és mondja el igazából milyen szeretne lenni?

Önbizalma felépítésében könnyű segíteni nekem. Kevés olyan nő létezik szerintem a világon, aki ne szeretne jól kinézni, szép lenni magának a tükörben!

Közben mindig kiderül, mi is az igazi probléma. Súlynövekedés, egy harmadik a kapcsolatban, szülés utáni depresszió… azt hiszem kevesen vagyunk, akik ezek közül a problémák közül valamelyikkel ne találkoztunk volna részben vagy egészben.

Az öltöztetés azért olyan nagy találmány, mert az ember csak figyeli magát, hogy változik percről percre.

Aztán jön a felfedezés: EZ ÉN VAGYOK? DE TÉNYLEG?

A tükrünk pedig nagyjából olyan, mint bárhol máshol. Csak amikor az ember kinyílik, kezdi másképpen látni a világot és benne MAGÁT is. Na meg az a kis összhatás is hozzátesz az összképhez, amit mi „hipp-hopp” odavarázsolunk.

Ha az önbizalom Nálad is meginog kedves Olvasóm, segítek/tünk szívesen. Mondd el milyen szeretnél lenni és mi megalkotjuk azt. De ha ránk bízod magad, abban se csalódsz, remélem!

Jó éjszakát! Szép álmokat!